Moszkító-meter 2024. 06. 26.

Igen sok a szúnyog. A zárt ruházat, a sapka és az erősebb szúnyogriasztó szerek használata ellenére, minduntalan az arcunknak repülnek. Felhőben támadnak és mindenhová követnek. Folyamatos hessegetéssel lehet némileg javítani a helyzeten, de a nagy tömegben támadó, az erdei vasutat is követő rovarok hatása igen zavaró.

Hírek

Az Év Háza Bács-Kiskun megyében

Az Év Háza Bács-Kiskun megyében 2015/10/31

Az Év Háza Bács-Kiskun Megyében 2015 című pályázaton nyert díjat a Gemenc Zrt. Baján található kerékpáros és ökoturisztikai bázisa.

Gemenc ezernyi színe

Gemenc ezernyi színe 2015/10/19

A Gemenc Zrt. változatos programokkal várja az őszi erdő kedvelőit. A hosszú hétvégén „Védett fények” címmel a természetfotózás iránt érdeklődőknek kínál nem mindennapi programot, de a bakancsos turisták is örömüket lelhetik Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében, hiszen a „Kerülj erdőt erdésszel”, valamint az „Avartaposó” túra is különleges élményeket ígér.

Európai Erdők Hete

Európai Erdők Hete 2015/10/12

Az „Ismerd meg az erdőt az erdészekkel” jelmondatú XIX. Európai Erdők Hete rendezvénysorozathoz a Gemenc Zrt. – hasonlóan a korábbi évekhez – idén is csatlakozott.

Kerülj erdőt Erdésszel!

Kerülj erdőt Erdésszel! 2015/09/20

Érdekel hogyan lesz sok kis facsemetéből egy egész erdő? Kíváncsi vagy milyen állatok és növények élnek a Gemenci erdőben a Pandúr-szigeten?

Gemenc Természeti Napok, 2015. szeptember 25-26.

Gemenc Természeti Napok, 2015. szeptember 25-26.

A Gemenci erdő ezernyi értékével találkozhatnak mindazok, akik ellátogatnak 2015. szeptember 275-26-án Bajára, a Petőfi-szigetre. Az érdeklődők többek között hullajtott agancs, trófea, fotó, valamint vasútmodell-kiállítást tekinthetnek meg.

Erdőjárási tilalom

Erdőjárási tilalom 2015/08/18

A Gemenc Zrt. a 2009. évi XXXVII. (az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló) törvény 94.§  (1)a) értelmében 2015. augusztus 28-tól szeptember 30-ig minden nap 15:00 és másnap reggel 09:00 között részleges erdőlátogatási tilalmat rendel el.

Közlemény, 2015. augusztus 9.

Közlemény, 2015. augusztus 9. 2015/08/01

Tájékoztatjuk tisztelt látogatóinkat, hogy 2015. augusztus 9-én vasárnap, a Rezét gőzös nem üzemel, a menetrend szerint közlekedő vonatokat dízelmozdonyok vontatják.