A Nagykastély és az Izabella-lak szálláshelyein kizárólag csoportokat fogadunk. Turista csoportok számára a szálláshelyek március 15. és augusztus 15. között vehetők igénybe, a Turisztikai Árjegyzékben meghatározott szállás- és ellátási díjak szerint.
A Kiskastélyban lévő kiállítás és a kastélypark csak előre egyeztetett időpontban látogatható (min. 10 fős) csoportok bejelentkezése esetén. A látogatási szándékot kérjük, legalább 3 nappal az érkezés előtt jelezzék a vendeghazak@gemenczrt.hu e-mail címen.
A vadregényes Alsó-Duna völgy holtágakkal szabdalt világának jelképe, a gímszarvas és a nagyvad évszázadok óta kedvelt területe, a történeti Bellyei Uradalom egyik központja, a Gemenc Zrt. ékköve, a magyar nemzeti örökség kiemelkedő történelmi, kultúr-, erdészet- és vadászattörténeti emlékhelye. Mindez Karapancsa,a két kastélyból, valamint majorsági épületekből álló műemlékegyüttes a Béda-Karapancsai vadászterületen.
Baja felől az 51-es útról Hercegszántónál letérve Homorúd felé kell elhagyni a települést. Hercegszántó után 2 km-rel Budzsaknál kell balra fordulni a Karapancsai-főcsatornán át a Kastélyhoz vezető útra. Mohács felől a komppal átkelve a Dunán a Nagybaracskára vezető útról Homorúd- Hercegszántó felé jobbra kell letérni. Áthaladva Homorúdon 8,5 km után érünk a Budzsaki leágazóhoz.
Cím: Hercegsztántó – Karapancsa,0406 hrsz,6525
GPS: 45.941000, 18.864970
A szálláshelyeken a 4 éves kort be nem töltött gyerekek részére a szállás térítésmentes. A 4-14 év közötti gyermek esetén 50 % kedvezményt biztosítunk a szállás árából.
A Karapancsai Kastély és Majorban a feltüntetett árakat március 15-től augusztus 15-ig alkalmazzuk a nem vadászati céllal érkező vendégek részére. A fenti időszakon kívül a szálláshelyeken csak vadászati céllal érkező vendégeket fogadunk.
A szálláshelyeken nincs lehetőség önellátásra, mert ellenőrizetlen eredetű élelmiszerek és italféleségek fogyasztásának lehetőségét sem tudjuk biztosítani. Minden házban teljes ellátás is megrendelhető előzetes egyeztetést követően, vendégeink egyedi igényeinek megfelelően.

Habsburg Frigyes főherceg feleségével, Izabella főhercegasszonnyal együtt fejedelmi vadászatokon látta vendégül a korszak koronás főit. Karapancsán többek között megfordult I. Ferenc József császár és király, II. Vilmos német császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös is.
A vissza-visszajáró II. Vilmos német császárt negyedik, egyben utolsó látogatásán 1910-ben már az új Nagykastélyban fogadta a főhercegi házaspár.
4 db kétágyas lakosztály, 5 db kétágyas és 2 db egyágyas fürdőszobás szoba.
NTAK: EG25120191
A Kiskastélynak a millennium évére történő végleges kialakításával egyidőben került sor a téglahomlokzatú, tornácos épület megépítésére. Az épület hosszú ideig cselédlakásként funkcionált. A teljes mértékben felújított, magas komfortfokozatú épületben 7 db 2 ágyas fürdőszobás szoba, valamint egy közös társalgó, ebédlő és önkiszolgáló konyha várja a vendégeket.
Szállás (reggeli nélkül): 13 000 Ft/éj/fő
Az árak bruttó árak, tartalmazzák az Általános Forgalmi Adót.
E-mail: vendeghazak@gemenczrt.hu
Fenntartó: Pandúri Erdészet