Egyes helyeken nagyobb számban is megtalálhatók a szúnyogok. Tartózkodjunk a napsütötte területeken, viseljünk hosszú ujjú felsőruházatot, hosszúszárú nadrágot és használjuk bátran a szúnyogriasztó szereket. Ha az erdei vasúton utazunk, egyes megállóhelyeken is számolnunk kell velük.
Frigyes főherceg felújított kiállítási pavilonja ad otthont a „Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas” elnevezésű kiállításnak a pörbölyi Ökoturisztikai Központban.
Több, mint 300 fotó, infografikák, érintőképernyős multimédiás pultok és játékok segítik az ismeretek befogadását.
A kiállítótérbe lépőt a regösénekek csodafiúszarvasának nagyméretű üvegképe fogadja, mögötte áll a stilizált magasles, amelyre felkapaszkodva különleges perspektívából bontakozik ki az épület faragott gerendás tetőszerkezete. A küzdő gímbikákat bemutató, körbejárható dioráma pedig testközelbe hozza a csak a szarvasbőgések idején megfigyelhető, a szarvastehenekért harcoló bikák lélegzetelállító összecsapását.
A látogató a templomi csarnokot idéző teremben körbejárva januártól decemberig követheti végig a gímszarvasok életét. Egy-egy hónaphoz kapcsolódóan pedig megismerkedhet a szarvasok társas viselkedésével, a családok életével, az agancsfejlődés ciklusaival, a szarvasbőgés titkaival. Szóba kerül az állatok anatómiája, a vadgazda szerepe, de a szarvas és az őz közötti különbség is. Megtekinthető a három gemenci kötődésű világrekord trófea másolata, és ízelítőt kapunk a világ népeinek szarvaslegendáiból is.
A kiállítás márciusig csak előzetesen bejelentkezett csoportokkal látogatható.
Teljes áru: 2000 Ft/fő
Kedvezményes: 1200 Ft/fő
Kedvezményes jegy váltására jogosultak a 4 – 14 éves gyerekek, a diákigazolvánnyal rendelkezők és a nyugdíjasok.
4 évesnél fiatalabb gyerekek ingyenesen vehetnek részt a tárlatvezetéseken.
A pörbölyi Ökoturiosztikai Központban található két kiállítás (Legenda és valóság, ill. Gemenc Kincsei) megtekintéséhez kombinált belépőjegy is váltható!
Teljes áru kombinált jegy: 2300 Ft/fő
Kedvezményes áru kombinált jegy: 1500 Ft/fő