Igen sok a szúnyog. A zárt ruházat, a sapka és az erősebb szúnyogriasztó szerek használata ellenére, minduntalan az arcunknak repülnek. Felhőben támadnak és mindenhová követnek. Folyamatos hessegetéssel lehet némileg javítani a helyzeten, de a nagy tömegben támadó, az erdei vasutat is követő rovarok hatása igen zavaró.
Fedezze fel különleges módon a Gemenci erdő vízi világát!
Titokzatos vadon és csodálatos vízi világ tárul fel mindazok előtt, akik kenuval járják be a Gemenci erdőben megbújó dunai mellék- és holtágakat. Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének egyedi növény- és állatvilágát legkönnyebben a vízitúrázók figyelhetik meg. Idén is egész nyáron várják a Gemenc Zrt. szakemberei a kenuzni vágyókat, sőt két szervezett túrát is ajánlunk a kalandot kedvelő „lapátolóknak”.
A túra résztvevői a Sió csatornáról elindulva járják be a Gemenci erdőben folyó dunai mellékágakat, holtágakat, miközben közelről ismerhetik meg az ártéri erdő méltán híres növény- és állatvilágát.
Időpont: 2015. augusztus 1-2.
A túra hossza: 34 km
A túrázók az éjszakákat előreláthatólag sátorban, tábori körülmények között töltik el bográcsos vacsorával egybekötve.
A résztvevőket szakavatott gemenci túravezetők kísérik végig az út során.
A kenutúrákat csak megfelelő időjárási viszonyok és vízállás esetén tartjuk meg!
Gyermek (14 év alatt): 9 000 Ft/fő
Felnőtt: 16 000 Ft/fő
A túrázók a Rezéti-Dunán evezve, a Veránka-sziget megkerülésével szakvezető kíséretében ismerhetik meg a Gemenci erdő kincseit. A mellékágban evezve gázló- és ragadozómadarakat, hűsölő nagyvadat és akár hódot is lehet látni.
Időpont: 2015. augusztus 22.
A túra hossza: 17 km
A résztvevőket szakavatott gemenci túravezetők kísérik végig az út során.
A kenutúrákat csak megfelelő időjárási viszonyok és vízállás esetén tartjuk meg!
Gyermek (14 év alatt): 4 000 Ft/fő
Felnőtt: 9 000 Ft/fő
Részletes információ:
Ökoturisztikai Központ
7142 Pörböly, Bajai u. 100.
Tel.: 74/491-483; 30/945-0522
E-mail: csiszarangela@gemenczrt.hu