Igen sok a szúnyog. A zárt ruházat, a sapka és az erősebb szúnyogriasztó szerek használata ellenére, minduntalan az arcunknak repülnek. Felhőben támadnak és mindenhová követnek. Folyamatos hessegetéssel lehet némileg javítani a helyzeten, de a nagy tömegben támadó, az erdei vasutat is követő rovarok hatása igen zavaró.
A Gemenc Zrt. és az szekszárdi Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központja által szervezett tábor lakói az elmúlt napokban elkészítették az ősi halcsapdát Lassiban, a Halászati kiállítás épülete előtti réten.
A gyerekek délelőttönként Babos Imre nyugdíjas kerületvezető erdész irányításával az „építkezésen” dolgoztak, délután pedig hajókiránduláson, kerékpártúrán vettek részt, vagy a vadmegfigyelő szarvasait és vaddisznóit szelidítették. Néhányan a vadetető kocsit is elkísérhették hajnali körútjára.
Csütörtökön este Egri József és Kernya János Gábor csillagászok távcsöves bemutatóján ismerkedtek a csillagos égbolt csodáival.
A vejsze legszebb leírását Herman Ottónak a magyar halászatról írt művében találhatjuk meg:
„A magyar vejsze jogosan követelheti magának, hogy magyar történeti halászszerszám legyen, mely egykoron királyok adományát képezte. Rendesen fallá összekötött nádból, ritkán vesszőből való s szilárdan le van verve.
Részei: a lésza (L) mely az elrekesztett víz szélességéhez képest, kisebb-nagyobb távolságra, sövényszerűen nyúlik s a halnak útját állva, ezt arra kényszeríti, hogy átbúvót keressen.
Az átbúvó egy tévesztő, mely – akár víz mentében, akár ellenében jöjjön is a hal, prédáúl ejti. Ez a vejsze feje, melynek részei a kürtő, a melyben a hal megfogódzik; a nagypelőcze, mely a halat tereli; a kispelőcze hasonlóképen; az udvar, a melybe a hal legelőször betéved, hogy utóbb a kürtőbe jusson és fogva legyen. …
… A kürtőben azután körül uszkál; de élben állván a szűk átbúvó, ezt sohasem találja meg. A halász a merítő szákkal a kürtőbe nyúl, s kifogja a benneszorúlt halat.”