Moszkító-meter 2018. 05. 09.

Átlagos mennyiségű szúnyog van, de nem mindenütt fordul elő nagyobb számban. Leginkább hajnalban és alkonyatkor aktívak. Napközben a sűrűségeket, az árnyékos erdőrészeket és a vízpartokat kerüljük, így nem okoznak nagyobb kellemetlenséget. Hajnalban és alkonyatkor aktivizálódnak. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a zárt, vagy zárható ruházat és a szúnyogriasztó szerek. Az erdei vasúton utazókat nem igen zavarják.

Hírek

Gemenc ezernyi színe

Gemenc ezernyi színe 2015/10/19

A Gemenc Zrt. változatos programokkal várja az őszi erdő kedvelőit. A hosszú hétvégén “Védett fények” címmel a természetfotózás iránt érdeklődőknek kínál nem mindennapi programot, de a bakancsos turisták is örömüket lelhetik Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében, hiszen a “Kerülj erdőt erdésszel”, valamint az “Avartaposó” túra is különleges élményeket ígér.

Európai Erdők Hete

Európai Erdők Hete 2015/10/12

Az “Ismerd meg az erdőt az erdészekkel” jelmondatú XIX. Európai Erdők Hete rendezvénysorozathoz a Gemenc Zrt. – hasonlóan a korábbi évekhez – idén is csatlakozott.

Kerülj erdőt Erdésszel!

Kerülj erdőt Erdésszel! 2015/09/20

Érdekel hogyan lesz sok kis facsemetéből egy egész erdő? Kíváncsi vagy milyen állatok és növények élnek a Gemenci erdőben a Pandúr-szigeten?

Gemenc Természeti Napok, 2015. szeptember 25-26.

Gemenc Természeti Napok, 2015. szeptember 25-26.

A Gemenci erdő ezernyi értékével találkozhatnak mindazok, akik ellátogatnak 2015. szeptember 275-26-án Bajára, a Petőfi-szigetre. Az érdeklődők többek között hullajtott agancs, trófea, fotó, valamint vasútmodell-kiállítást tekinthetnek meg.

Erdőjárási tilalom

Erdőjárási tilalom 2015/08/18

A Gemenc Zrt. a 2009. évi XXXVII. (az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló) törvény 94.§  (1)a) értelmében 2015. augusztus 28-tól szeptember 30-ig minden nap 15:00 és másnap reggel 09:00 között részleges erdőlátogatási tilalmat rendel el.

Igazi szarvasbőgés

Igazi szarvasbőgés

Gemenc különleges koncertjét hallgathatják meg mindazok, akiket érdekel a párzás előtt álló gímszarvasbikák bőgése. A szürkületben induló és késő este befejeződő szarvasbőgés hallgató túrák a világrekorder gímszarvasok hazájában mutatják meg ezt az évenként csak egy időszakban, szeptemberben tapasztalható zoológiai jelenséget.


Közlemény, 2015. augusztus 9.

Közlemény, 2015. augusztus 9. 2015/08/01

Tájékoztatjuk tisztelt látogatóinkat, hogy 2015. augusztus 9-én vasárnap, a Rezét gőzös nem üzemel, a menetrend szerint közlekedő vonatokat dízelmozdonyok vontatják.