Moszkító-meter 2018. 05. 09.

Átlagos mennyiségű szúnyog van, de nem mindenütt fordul elő nagyobb számban. Leginkább hajnalban és alkonyatkor aktívak. Napközben a sűrűségeket, az árnyékos erdőrészeket és a vízpartokat kerüljük, így nem okoznak nagyobb kellemetlenséget. Hajnalban és alkonyatkor aktivizálódnak. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a zárt, vagy zárható ruházat és a szúnyogriasztó szerek. Az erdei vasúton utazókat nem igen zavarják.

Tavaszváró Gemenc

Az Ökoturisztikai Központ 2011. március 14-én családi kirándulást szervez a Gemenci erdőben.

 

A túra során az erdei vasúttal utazunk Malomtelelő megállóhelyig, ahol szakvezető kíséretében végigjárjuk a tanösvényt, majd gyalogosan indulunk vissza Pörbölyre a Rezéti- Holt- Duna mellett, a Nagyrezéti Vadmegfigyelő érintésével.

 

 

 

10:30 Indulás az Ökoturisztikai Központból, Pörbölyről a Gemenci Erdei Vasúttal.

11:15 Érkezés Malomtelelőbe, a tanösvény bejárása, ismerkedés az ártéri erdő élővilágával.

12:00Gyalogtúra indulása Malomtelelőből Pörbölyre. Lassiban Halászati Kiállítás megtekintése, valamint zsíros kenyér és forró tea elfogyasztása.

16:00Várható érkezés Pörbölyre.

 

Részvétel: előzetes bejelentkezés alapján

Részvételi díj: gyermek: 1.200 Ft, felnőtt: 2.000 Ft

 

Ajánlott öltözék, felszerelés: meleg, vízálló túraruházat; gumicsizma, vagy vízálló túrabakancs; esőkabát; fényképezőgép; távcső

 

265_erdkerl