Moszkító-meter 2023. 06. 23.

Egyes helyeken nagyobb számban is megtalálhatók a szúnyogok. Tartózkodjunk a napsütötte területeken, viseljünk hosszú ujjú felsőruházatot, hosszúszárú nadrágot és használjuk bátran a szúnyogriasztó szereket. Ha az erdei vasúton utazunk, egyes megállóhelyeken is számolnunk kell velük.

Átadásra került a Karapancsa kastély és major

Befejezte négyéves programját a Gemenci Zrt., amellyel felújította a Karapancsa -erdőhöz tartozó kastélyt és majort.

A 300 millió forintos beruházással uniós színvonalú öko- és lovas turisztikai központ jött létre, ami új gazdálkodási irányt szabhat az állami társaság gazdálkodásának – hangsúlyozta az átadó ünnepségen Csonka Tibor vezérigazgató.

 

A szerb határtól néhány kilométerre, a Bács-Kiskun megyei Hercegszántó melletti településen, Karcpancsán található a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. tulajdonában lévő együttes: két kastély, egy vadászház, majorsági épületek és lóistálló. Az ősfás terület közepén még a XIX. században kialakított majorság jellegzetes monarchiabeli, ódon hangulatú épületei közül a legimpozánsabb a Vadászkastély, ahol rekonstruálták az eredeti enteriőrt, modernizálták az épületet és felújították a kastélyt övező angol mintájú parkot. A felújított műemlék épületek falai között egykoron II. Vilmos német és Ferenc József osztrák császár és magyar király is többször megpihent.

 

A vendégfogadásra alkalmas, műemlék nagykastély és a felújított, ugyancsak műemléknek számító s múzeumnak berendezett kiskastély mellett új szálláshelyekkel rendelkező, teljes körű szolgáltatást nyújtó turistaközpontot hoztak létre. Csonka Tibor vezérigazgató az átadó ünnepségen hangsúlyozta: a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság számára lényeges természetvédelmi, ugyanakkor gazdasági cél is, hogy tevékenységében egyre markánsabban jelenjen meg az ökoturizmus. Az állami erdőgazdasági társaságok eredményes működése akkor biztosított, ha a gazdálkodás több lábon áll – tette hozzá. Mint mondta, „most egy új gazdálkodási irány, az ökoturizmus lehetősége teljesedett ki.

 

A turistacentrum az év felében elsősorban a vadászok rendelkezésére áll, akik egyelőre zömmel külföldiek”. A korabeli, bútorokkal berendezett, használati helyiségeit tekintve modern – luxusigényeket is kielégítő – felszerelésű nagykastély árai ennek megfelelőek. A vadászszezonon kívüli időben pedig a lovas és az ökoturizmus iránt érdeklődőket fogadják.

Regős Zsuzsa

 

A kiskastélyban berendezett Múzeum min. 10 fő előzetes bejelentkezésével, kísérővel látogatható.

 

Belépőjegyek:

Gyermek (14 éves korig):300 Ft/fő

Felnőtt:500 Ft/fő

 

A vendégek előzetes bejelentkezéssel részt vehetnek vadetetésen is, erdei lovasfogatozás keretein belül. Fogatozás (maximum 3 felnőtt): 3000 Ft/fogat/óra.

371_karapancsa_kastely