Moszkító-meter 2016. 10. 03.

Nincs szúnyog. Meleg időben megfelelő viselet a póló, vagy a rövidnadrág. A szúnyogriasztót otthon hagyhatjuk.

Üveghuta

Ma már csak a téglából épült kis tornyocska jelzi, hogy itt valamikor szorgos, szegény emberek hallatlan akaraterővel küzdöttek a létükért és a fennmaradásukért. Ezt a tornyot 2004-ben a Gemenc Zrt. és Bátaapáti Önkormányzata közösen felújíttatta.

Megközelítés:

Bátaapátiból indulva a kék négyzettel jelzett erdei úton juthatunk el a harangtoronyhoz.

GPS:  46°11’49.75″É,  18°35’28.27″K

Üveghuta keletkezése összefügg a magyarországi erdészet történetével. A 18. sz. végén az Apponyiak az erdőgazdálkodás korszerűsítése mellett új szőlőket is telepítettek, majd létrehozták az üveghutát, amelynek működéséhez rengeteg fa, fahamu, mészkő és homokkő – valamint munkaerő kellett.

 Az itt élők az ipari tevékenységet (üveggyártás) előkészítő segédmunkálatokkal foglalkoztak: favágás, faanyag mozgatás, mészégetés, kőbányászat, ipari fizikai munka. A szakmunkák irányítását a kis település északi bejáratánál felépített szolgálati erdészházban („Forsterknechthaus”) lakó uradalmi erdész vezényelte. Ez az épület még ma is áll átalakított formában. 

 Az 1800-as évek végén az uradalom (Apponyi) már csak alkalomszerűen, időszakonként foglalkoztatta az embereket. Szántóföld, kaszáló, rét hiányában nem alakulhatott ki az önellátást biztosító paraszti gazdálkodás.  A férfiak sokoldalú háziipari tevékenységgel ezermesterkedtek. Elsősorban fafeldolgozással foglalkoztak,  kádár-, bognár-, asztalos- és kovácsmunkákhoz készítettek elő alapanyagot, esetleg félkész terméket (deszka, szekérrúd, hámfa, hordódonga, szerszámnyél). E mellett főleg a szék- és klumpakészítésben jeleskedtek.

1861-ban imaházat építettek a falu közepén, 1888-ban pedig ehhez 10 méter magas tornyot emeltek, ebbe 1900-ban két harang került. 1890-re a falu lélekszáma 195 főre emelkedett (nagyrészt németek, vallás szerint 170 evangélikus, 4 református, 21 katolikus).

Üveghuta 180 éves története a nincstelen svábok befogadásával kezdődött, és 1946-ban a német anyanyelvűek kollektív elüldözésével zárult le. 1946. május 19-én Bátaapátiból (Üveghutával együtt) közel 800 embert, az összlakosság mintegy 80 %-át kitelepítették. A mórágyi vasútállomásról elindított tehervonat Németországba szállította a Bátaapátiakat. A kitelepítéskor Üveghután meghagyott 2-3 család az 1950-es években elköltözött vagy kihalt, a döngölt falú, lakatlan házaikat az időjárás viszontagságai szétmállasztották. 

 

(Forrás: Kolta László, Bátaapáti, 1999)